1Sep
Tizenhét olyan terméket választ, amelyről úgy gondoljuk, hogy a legjobban tetszeni fog. Jutalékot szerezhetünk az ezen az oldalon található linkekből.
Álmomban Christopher megcsókolt... eleinte finoman, játékos csókokkal az ajkakon, olyan könnyedek, mint a pehelypapucsok a vigasztalóban, amit már a csupasz combom mellett tologattam.
Zihálva kinyitottam a szemem, és megtaláltam a számhoz szorított kezet. Ez nem álom volt. Ez valóban megtörtént.
Persze tudtam, ki az. Ki más lehetett volna? Ki más próbálkozott a kilincsemmel (sikertelenül, mivel minden este óvatos voltam, hogy bezárjam) egész héten? A kezem a szám felett férfias volt. Már a mérete és a nehézsége alapján is meg tudtam állapítani, még akkor is, ha a szobám sötétjében nem láttam, kié a tulajdon.
Így természetesen az egyetlen dolgot tettem, amit tudtam: fogaimmal szorítottam rá, amennyire csak tudtam. Mit akartam még csinálni? Brandon az éjszaka közepén besurrant a szobámba, hogy azt tegyék, amit Brandon, mint a lányok, amikor alszanak. Hogy merészel kihasználni engem, amikor másról álmodtam? Valaki, akit igazán szerettem…
Megharaptam, és nem engedtem el, amíg nem hallottam a csontok ropogását.
- Ó, Jézusom, Em! - kiáltotta a hang rekedt suttogásban. A kéz elszakadt az arcomtól, és egy másodpercre hallottam a bőr dörzsölésének hangját… egy ujj eltávolodott a kabát testétől, miközben valaki előre -hátra lengette a kezét.
Várjon. Álmomban zavaros elmém megpróbálta megérteni ezt. Miért viselne Brandon belül bőrkabátot?
- Minek mentél és megharaptál? Christopher tudni akarta.
Megmozdult az agyam. Christopher? A szobámban? Itt, Brandon házában? Mit keresett itt Christopher? Hogy került be? Végül is nem álmodtam? Valóban megcsókolt? Annyira gyorsan felültem, lökdösődtem Cosabellával, aki a nyakamhoz görbült.
- Christopher? Suttogtam. "Ez tényleg te vagy? Istenem, megbántottalak? Vérzel? "
- Természetesen tényleg én vagyok - suttogta. Annyira bosszúsan hangzott, hogy meg akartam fogni az arcát, és vissza akartam csókolni, akárcsak álmomban... ha ez tényleg álom volt, és nem valóságos. Csak Christopher tudott ennyire ingerülten hangzani velem. Csodálatos, csodálatos, könnyen bosszantható Christopher. "Ki más lenne? És ne mondd, hogy Stark besurrant ide. Ezért volt zárva az ajtó? Könyvtári kártyámat kellett használnom, hogy megzavarjam a zárat. Komolyan, ha ide akart bejutni, megölöm... "
Elfelejtettem, hogy a hideg vállát kellett volna adnom Christophernek, Brandon fájdalmából, ami mindent és mindenkit elpusztított, akit szerettem.
Elfelejtettem, hogy állítólag azt kell tennem, hogy Brandon és én most egy tárgy vagyunk. Annyira el voltam keseredve, hogy Christophert az ágyam szélén ültem, akárcsak álmomban Átkaroltam, közelebb húztam, és megesküdtem magamnak, hogy soha nem fogom engedni megy. Nem is érdekelt, hogy a bőrkabátjának fém szegecsei és cipzára jéghideg a csupasz bőröm egyes részei, amelyeket nem fedett a hozzá illő rózsaszín felső és alvó boxer fárasztó. Pont mint álmomban.
- Ó, istenem, Christopher - suttogtam, és kiszívtam a ropogós szabadtéri illatot, amely még mindig rövid hajába tapadt. - Nagyon örülök, hogy látlak.
- Én is örülök, hogy látlak - mondta, és átölelte, hogy visszaöleljen. Kemény. - És ne aggódj a kezem miatt. Biztos vagyok benne, hogy ez csak egy húsos seb. "
Nevettem. Azt hiszem, félig hisztérikus voltam.
De nem érdekelt. Olyan jó érzés volt az ölelésében lenni.
Christopher. Christopher itt volt.
- De mit keresel itt? Suttogtam.
- Tényleg azt hitte, hogy elhiszem, hogy minden ember közül szerelmes Brandon Starkba? - kérdezte lágyan elfúló hangon. - Eltarthatott egy ideig, amíg rájöttem, ki vagy valójában, Em. De adj egy kis elismerést. És most, hogy tudom, hogy te vagy az, én biztosan nem engedlek el ilyen könnyen. "
Lehajolt, és megcsókolt, és ahogy ajkaink összeértek, rájöttem, hogy nem álmodtam… valójában ő csókolt meg. Ébren csókol. Nem csoda, hogy olyan meleg voltam…
- Christopher - mondtam lélegzetvisszafojtva, és lehúztam ajkaimat az ajkáról. Ez volt a legnehezebb dolog, amit valaha is tennem kellett. A sötét szobában semmi mást nem akartam tenni, mint hagyni, hogy folytassa, amit csinál.
De nem tudtam. Valakinek józannak kellett maradnia. És nagyon jól sejtettem, hogy nem ő lesz az. - Összpontosítanunk kell - mondtam.
- Fókuszáljon - ismételte. Láttam, hogy kék szemei, olyan közel az enyémhez, félig lehunytak, és kábultan néznek ki. "Egyértelműen."
Lehajtotta a fejét, hogy újra megcsókoljon.
De bármennyire is vágytam rá, hogy engedjem neki, tudtam, hogy nem tehetem.
"Nem." Kiléptem alóla, és az ágy túlsó oldalára költöztem, ahol Cosabella ült, és megnyalta magát. Az ölembe húztam, hogy egyfajta kutyás fiúvédő pajzsként használjam. "Komoly vagyok. Én is örülök, hogy látlak. De beszélnünk kell. Mit csinálsz itt?"
Christopher mintha összeszedte volna magát. Elvesztette a kábult pillantást - nos, egy részét -, és egyenesebben felült: - Azt hiszem, nyilvánvalónak kell lennie, hogy mit csinálok itt, Em. Azért vagyok itt, hogy megmentselek.
Tól től Runaway: Airhead Novel Meg Cabot. Scholastic Inc./Point. Copyright © Meg Cabot. Engedéllyel használják.
