A döntők VÉGRE vége!

A finálé szépen zárult. Az utolsó éjszakám az egyetemen azzal telt, hogy húztam egy egész éjszakás baráti társasággal a tanulószoba hogy a gazdasági döntőm előtti péntek este "fogadtuk örökbe", a médiatár bezárása után (ahol általában tanulunk). Hogy őszinte legyek, szórakoztatóbb volt, mint gondolná - párnákat és takarókat hoztunk be a kényelem kedvéért, és össze tudtuk kapcsolni laptopjainkat a kivetítő képernyőjével, hogy a tanulmányozás során YouTube -videókat nézhessünk szünetek. Bármilyen furcsán hangzik is, az a tény, hogy mindannyian együtt voltunk, és hogy kollektív egységként szenvedtünk, megkönnyítette a tanulást, és arra összpontosított, hogy ne szocializálódjon. (Bár persze az éjszaka vége felé sokat hülyültünk, de ez inkább azért volt, mert azon a kis alváson éltünk, amit az egész héten kaptunk.) Másnap reggel meleg és napos volt, a reggeli pedig ködös és lusta. Tekintettel arra, hogy szeretek nagy ételeket enni a tesztek előtt, és a reggeli a Rice -ben általában elképesztő, lehangolónak találtam, hogy az utolsó reggelim a Rice -ben elavult gofri és egy alma volt. Egyenletes volt az utam a nagy előadóterembe, ahol a döntőm volt több nyomasztó. Tudtam, hogy a dolgaimat közel sem ismerem olyan jól, mint szerettem volna, ezért miután letettem a hátizsákomat, kimentem a szabadba, és elnéztem a napfényt, részben a hallucinogén állapotban voltam az alváshiány miatt, de azért is, mert reményt keltett bennem, tudva, hogy a félelem, amit ettől a vizsgálattól éreztem, három hét múlva véget ér órák...

Három órával később, amikor letettem a ceruzámat, ez az epikus megkönnyebbülés hulláma (A LEGJOBB EPIKUS MEGOLDÓ) hullámzott végig rajtam, és olyan voltam, mint... AZTA! EZ NEM VOLT HOGY ROSSZ! Nem tudtam elhinni - éltem.

Ez most melodramatikusan hangzik, de tényleg így éreztem magam. Az egész hét alatt szinte semmit sem ettem, és valószínűleg csak nyolc órát aludtam. TELJES. Az egész hétre. Igen. Ezt helyesen olvastad.

A döntők előtti két hétben, a hálaadás után csak haza akartam menni. De hirtelen, a finálé megkönnyebbülésén túl, amikor kiléptem a napfénybe, miután búcsúzóul megöleltem a gazdasági tanáromat (igen, hogy boldog és hogy drámai)... Nem akartam elmenni. Csak enni akartam, aludni és még egy hétvégét a Rice -es barátaimmal, hogy hétfőn reggel felébredhessek, és újra osztályba mehessek (a döntő egésze nélkül ...) Most utálom a döntőt). Amikor letettem a ceruzámat, furcsa, kelletlenül megkönnyebbült-boldog-melankolikus-örömállapotot éreztem.

Aznap este (kelletlenül) elhagytam az egyetemet, és most itthon vagyok.

Ezt elárulom - bármennyire is rossz a döntő, a téli szünet az egyetemen ugyanolyan elképesztő a spektrum másik végén. Tudod, hogy a középiskolában még voltak feladataid a kéthetes téli szünetben? Nos, hacsak nem Princetonba megy (vagy egy másik iskolába, ahol a téli szünet utáni döntő van, YUCK!), SEMMIT nem kell tennie az iskoláért! Körülbelül egy hónapnyi szabadidőd van arra, hogy azt csináld, amit akarsz.

Ezen a ponton gondolkozz el ezen: Mondd, hogy volt időd csak pihenni, és azt csinálni, amit akarsz, és kötőjel, mit tennél? Adjon néhány ajánlást a téli szünet tevékenységeihez az alábbi megjegyzésekben !!!