2Sep
Tizenhét olyan terméket választ, amelyről úgy gondoljuk, hogy a legjobban tetszeni fog. Jutalékot szerezhetünk az ezen az oldalon található linkekből.
Steve Granitz/Wire Image
Majdnem egy év telt el azóta, hogy elkezdtünk randizni, de senki sem tudott rólunk. Néha csak véletlenül hoztam szóba, de mindig megtalálta a módját, hogy kiforgassa és megfordítsa szavait, amíg azok értelmesnek tűnő elméletké nem változtak. Jól értette a szavait, én pedig jó okokat találtam arra, hogy higgyek nekik. Az iskolában csak néhány barát ismerhetett meg minket, és többnyire ő választotta ki őket kézzel.
Akkoriban volt értelme, mert meggyőző volt, amikor arról beszélt, hogy a magánélet az első számú személy. Néha félig tréfásan elmondtam neki, hogy megafonon akarom kiáltani a világnak, mert a szerelemben ezt éreztem. Erre soha nem mosolygott. Bár anyám érezte, hogy valami szokatlanul sötét van benne, én mindig azzal érveltem, hogy ez önindukció volt. Azonkívül nem hagyhattam magam elhinni, hogy túl jó vagyok neki. Végtelenül bájos, intelligens és filozófiai volt éveken túl. Legalábbis titokban így szeretné leírni.
Tudtam, hogy szeretem, és csak ez számított. Persze nem én voltam a legszebb lány a világon, de mindig azt mondta, hogy pont ezért kedvel engem, úgyhogy elégedett voltam vele. Legtöbbször az. Egyszer összeszedtem a bátorságomat, hogy elénekeljek egy dalt előtte az ebédlőben (mindig is szerettem énekelni), ő pedig nevetett, és azt mondta: "... ez az, ami nagyszerű benned; annak ellenére, hogy nem vagy jó énekes, nem félsz kipróbálni. "Ez egy bók ugye?
Most írd meg a következő fejezetet! Kattintson az alábbi "Összes olvasói megjegyzés megtekintése" gombra, és tegye közzé a bekezdést.
Győződjön meg róla, hogy Nikki Reedet követi (@nikkireed_i_am) és Tizenhét (@seventeenmag) a Twitteren - bejelentjük, amikor Nikki folytatja a történetet az egyik fejezetével!
